Süni 2007/2 március–április
„Csupa fül vagyok!
A világ oly sok módon felfogható, észlelhet?! Látjuk a színeit, formáit, halljuk a neszeit, zajait, az ujjunk hegyével letapogatjuk az alakját – mindenféle csodás érzékszervünk van nekünk, amelyekkel megérthet?vé, megélhet?vé válik mindaz, ami odakinn körbevesz minket. Ezer láthatatlan szállal köt?dünk a külvilághoz. Mi ezzel boldogak, elégedettek vagyunk, és ez így helyes.
A városi ember hajlamos azt hinni, hogy szigetként élhet, hiszen olyan jól bebiztosította magát: télen nem fázik, es?ben nem ázik, sötétben világít. Nem így van ez. Nem vagyunk szigetemberek. Él? részei vagyunk az él? világnak, szerves egységre születtünk vele. Ha bárhol megbolydul a rendszer, az visszahat ránk, nincs kegyelem.
A körülöttünk él? lények is mind „leolvassák” valahogy a külvilágot, más és más módon – csak nem változtatnak rajta, nem avatkoznak durván bele. Ett?l gyakran úgy hisszük, hogy fejletlenebbek, mint mi, emberek vagyunk. Gondolkozzunk el ezen! Vajon a Földnek jó az, ha átalakítjuk, átgondolatlanul, a rövid távú kényelem miatt belepiszkálunk a rendszerébe? Ha kizsákmányoljuk, letaroljuk, megmérgezzük a légkörét? Ugye nem gondoljuk, hogy ez a helyes út?
Ráadásul azok az él?lények, akik rajtunk kívül benépesítik a Földet, olykor „többet tudnak”, mint mi. Tudjátok-e például, hogy az állatok hallása sokszor kifinomultabb, bonyolultabb, mint a miénk, embereké? Olyan hangokat is meghallanak, amelyeket mi sosem. Ez legalábbis alázatra inthet minket. A madarak éneke, a denevérek csodálatos, titokzatos hallása, a delfinek beszéde megannyi színes lapja annak a kiolvashatatlan mesekönyvnek, amit úgy hívnak, hogy Föld. Most egy-egy lapot megmutatunk Nektek. Ez a szám a hallásról fog szólni, hát hegyezd a füled! És halld meg a jót, bárhonnan érkezik – nincs ennél jobb tanács…"
Mirtse Zsuzsa
|
