|
|
|
Ökológiai vetélkedő általános iskolás
gyerekcsoportok részére
A Göncöl Alapítvány a
Süni Egyesülettel és az Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központtal
(ÚPSzK) együttműködésben 2005-óta rendezi meg vetélkedőjét. 2011-ben
elindítjuk a 12-14 éves korcsoport számára szóló Vadon vetélkedőt is. A
vetélkedők négy fordulósak. A felkészülés alapja a magazinok négy
egymást követő számainak kijelölt szöveg- és képanyaga – hangsúlyosan
rámutatva a 16 oldalas melléklet tudásanyagára – valamint az internet,
könyvtárak, a gyerekeket körül vevő környezet. A vetélkedősorozatot
egy-egy döntő zárja, Pénzesgyőrben. A legügyesebb 24 diák a Pangea
Egyesület tíznapos természetvédelmi táborába nyer részvételt, szervező
pedagógusaik pedig 2-2 személyes bakonyi hétvégét tölthetnek a Pangea
Egyesület Pénzesgyőri Oktatóközpontjában, teljes ellátással.
|
|
SÜNI és VADON Országos Csapatvetélkedők
A Göncöl Alapítvány a
Süni Egyesülettel 2005-óta rendezi meg környezeti vetélkedőjét
általános iskolások számára. Amióta a program országos (2007), évente
kb. 800 diák és 200 pedagógus vesz részt benne. A jelen projekt
keretében 2 négyfordulós csapatversenyt szervezünk általános iskolások
részére. A SÜNI Országos Csapatvetélkedőt 10-12 éves korosztálynak
2011/2012-ben 7. alkalommal hirdetjük meg, és elindítjuk a VADON
Országos Csapatvetélkedőt a 12-14 éves korosztálynak. Diákok kora: A
vetélkedők résztvevői az általános iskolák 4-5. évfolyamos (SÜNI),
valamint 6-7. évfolyamos (VADON) tanulói közül kerülnek ki. Minden
csapatot egy kapcsolattartó pedagógus (esetleg szülő) nevez. Egy iskola
és egy pedagógus több csapatot is nevezhet.
Mind két csapatversenyt azonos menetrend és tematika szerint
bonyolítjuk le, az eltérést a versenyben résztvevő (a) diákok kora, (b)
a tematika korcsoporthoz igazított nehézségi szintje, valamint a (c)
fordulókhoz biztosított forrásmunka jelenti. A két vetélkedő fordulói
párhuzamosan, egymáshoz képest egy hónapos csúszással zajlanak.
Mindkét vetélkedő esetében a csapatokat négy tanuló alkotja, és a
gyerekek munkáját egy pedagógus segíti. Egy-egy vetélkedő négyfordulós.
Az első három forduló levelező formában zajlik, 2011. október/november,
2011. december/2012. január, 2012. február/március hónapban. A
levelezős fordulók értékelése után, a 12-12 legjobb eredményt elért
csapatot hívjuk meg a döntőre, melyet 2012. április/májusban tartunk. A
felkészülés alapja a SÜNI Csapatvetélkedő esetén a Süni magazin, a
VADON Csapatvetélkedő esetén a Vadon magazin négy egymást követő
számainak kijelölt szöveg- és képanyaga. A vetélkedő során lesznek
olyan kérdések is, amelyek megválaszolásához nem található meg minden
információ az újságban. Ilyenkor a könyvtárban, interneten vagy a
tanulók környezetében való kutatás, megfigyelés, vagy különféle
foglalkozású felnőttekkel való kommunikáció során található meg a
helyes válasz. Ebben a versenyben kalandra, felfedezőútra,
búvárkodásra, kísérletezésre, gyűjtőmunkára, a társakkal való izgalmas
együttgondolkodásra hívjuk a gyerekeket és segítő tanáraikat.
|
|
Három írásbeli forduló
után kerül kiválasztásra az a 12-12 csapat (48-48 diák és 12-12
pedagógus), aki részt vehet a vetélkedő döntőjén. A SÜNI vetélkedők
döntője 2012. májusában, a VADON vetélkedők döntője 2012 júniusában
lesz. A helyszín mind két esetben a Pangea Egyesület Pénzesgyőri
Oktatóközpontja (cím: 8426 Pénzesgyőr Béke út 57.)
|
|
Mindkét döntő ugyanarra
az alap-forgatókönyvre épül. A döntők kétnaposak, amire teljes ellátást
és útiköltség-térítést biztosítunk. A döntők kétszer három órás
blokkban zajlik. Hat csapat feladatlapot kap, hat csapat pedig hat
állomás között mozog, forgószínpad szerűen. Az egyes állomásokon
személyesen kell számot adniuk a gyerekeknek természetismereti,
környezetvédelmi tudásukról és a csapaton belüli együttműködés
készségéről. Ezután ebéd következik, majd a hat-hat csapat helyet
cserél. Amíg az eredmények kiértékelése folyik, a nap hátralévő felében
megtekintik a gyerekek az Oktatóközpont gazdaságát, gyógynövénykertjét,
majd vacsora és alvás. Másnap reggeli után vezetett túrát szervezünk a
környékbeli védett völgyekbe, a rendezvényt az ünnepélyes
eredményhirdetés zárja.
|
|
A döntő minden
részvevője és a nyertes csapatok tagjai a következő ajándékokban
részesülnek: A döntő minden részvevője ajándékba kap egy
Barangoló
ökológiai társasjátékot.
Az vetélkedők első három helyezett csapatainak diákjai
táborozást nyernek. Vetélkedőnk eredményeképp előáll 2x12 olyan diák,
akinek kimagasló képességei vannak a természettudományos és
környezetvédelmi ismeretek és kompetenciák terén. Szempontunkból a
legjobb dolog, ami történhet velük, ha elirányítjuk őket egy olyan
közösségbe, ahol ezek a képességek és ismeretek tovább gyarapodnak.
Hazánkban az egyik legszínvonalasabb ilyen műhely a Pangea Egyesület. A
szervezésükben működő Süni Környezetvédelmi Nomád Tábor alól kikerült
fiatalok legtöbbször egész életútjukat a környezetvédelem irányába
építik. A tábor tíz napig tart, teljes ellátással, változatos szakmai
programokkal, többek közt a Szent István Egyetem oktatóinak
közreműködésével.
A 3-3 nyertes csapatot vezető pedagógusok egyenként
2-2 napos bakonyi hétvégét nyernek, melyhez a szállást a Pénzesgyőri
Oktatóközpontban biztosítunk.
A Barangoló ökológiai társasjátékon kívül számos
könyvnyereményt osztunk szét a Döntők résztvevői között. Ezeket a
kiadványokat a hazai természeti környezet és a fenntartható életvitel
ismerettárából válogatjuk majd.
|
|
Miért érdemes az iskolai csapatot
elindítani ezen a versenyenő:
vetélkedősorozat
hozzájárulhat, kiegészítheti az oktatási intézményekben zajló
környezetei nevelési, kompetencialapú oktatási munkához, ugyanakkor
iskola-rendszeren kívüli tudásanyagot ad non-formális oktatási keretek
között;
együttműködésre, folyamatos interakcióra ösztönöz a
csapattagok között relatíve hosszabb perióduson (6-7 hónapon)
keresztül;
ismeretanyag alkotómunkán keresztüli internalizálására
és aktív, cselekvő feldolgozására buzdít (amelyen keresztül a puszta
információbefogadáson túl jobban rögzülhet mind a tudás, mind a
cselekvési minta);
pedagógus irányítása alatt a gyerekek munkája
szervezettebb, folyamatos kontroll alatt állnak, személyre szabott
segítséget kaphatnak, és a kitartóbban vesznek részt a viszonylag
hosszú folyamatban; Hadd idézzük Gyenes Csilla pedagógiai szakértőnek,
a vetélkedő szellemi forrásának az Újpesti Pedagógiai Szemlében
megjelent tanulmánya néhány sorát:
A társadalomban, a gazdaságban megfigyelhető változások
új, átgondolt oktatáspolitikát, teljes körű paradigmaváltást
követelnek. Csak az az ország képes hosszútávon biztosítani gazdasági
előnyét, társadalmának jólétét, és megteremteni a jövőt biztosító
fenntarthatóság feltételeit, amelyik teljes mértékő prioritást biztosít
az oktatásnak. Bátran kijelenthetjük, hogy az oktatás stratégiai
tényezővé vált. (…) A tartalom kiválasztásában és elrendezésében egyre
nagyobb jelentőségük van a fejlesztendő kulcskompetenciáknak: az
anyanyelvi kommunikációnak, a matematikai és természettudományos
eszköztudásnak, a digitális és az idegen nyelvtudásnak, a
kezdeményezőképességnek a vállalkozói, a szociális és állampolgári
készségeknek, az esztétikai-művészeti tudatosság és
kifejezőképességnek, a hatékony, önálló tanulni tudásnak. (…) A
kompetenciafejlesztés előtérbe kerülése nagy kihívást jelent az
oktatáspolitika és a pedagógusok számára egyaránt. Ugyanis
szemléletében, módszereiben olyannyira eltér a megszokottaktól, hogy az
oktatás tartalmi szabályozását, a tanítás-tanulás folyamatát, a
személyiségfejlesztést és a tanárképzés újragondolását is igényli.
Lényeges szemléletváltást követel mindannyiunktól. (…) Tehát a
kompetenciák olyan képesség-együttest jelentenek, olyan nyitottságot
feltételeznek, amelynek birtokában cselekvőképessé, problémamegoldóvá,
együttműködővé válunk a mindennapokban. Lényege az ismeretek
mobilizálása a tanultaktól, az ismerőstől eltérő kontextusban is. A
kompetencia alapú oktatás tehát fejlesztést az ismeretek átadásáról a
képességek kialakításáról a használhatóság irányába tolja el (...).”
Mindez azt is jelenti, hogy egy ennyire átfogó pedagógiai szemlélet,
sőt szemléletváltás, az új módszerek alkalmazásához egy hazai civil
ökológiai műhely sajtótermékeit tartja a legalkalmasabbnak! Azaz a
környezeti nevelés, szemléletformálás jegyében keletkezett szövegtestek
és egyéb tartalmak feldolgozásán keresztül közeledik az eddig teljes
elsőbbséget élvező tárgyakhoz. Óriási lehetőség, ahogyan az is, hogy
nem csak a gyerekek, hanem a csapatokat segítő pedagógusok is
ilyenformán találkoznak - olykor először, máskor tudatosan keresve -
ezekkel a szemléleti és módszertani eszközökkel. 2010/2011-ben a Süni
vetélkedőre 286 csapat regisztrált 4800 Ft/csapat nevezési díj mellett.
A jelen projekt keretében a vetélkedőben való részvétel minden csapat
számára ingyenes lesz, ezáltal olyan diákok, csapatok, iskolák is részt
vehetnek, akik korábban ezt az anyagi teher miatt nem tehették meg.
Az elmúlt években részleges támogatások segítségével a nevezési díjat
1200 Ft/diák összegen sikerült tartanunk (önmagában ez az összeg a
lapelőállítást sem fedezi). De éppen a legnehezebb helyzetben lévő
iskolák/szülők számára ez sokszor vállalhatatlan. Jelen projektben a
programelem költségeit pályázatos támogatásból fedezzük, így a
tanulókra nevezési díj nem hárul. Ennek köszönhetően a két vetélkedőn
keresztül legalább 2200 diákot és 550 pedagógust várhatunk a programba.
|
Letölthető anyagok, csapatlisták,
eredmények, képgalériák
|
|
|